|
Kép a
nagyító alatt

Cikk: Fejér
Megyei Hírlap
1999. December
30.
Az agy olyan
mint az izomzat,
érdemes edzeni,
stimulálni
Mi szülők
hajlamosak
vagyunk azt
gondolni, hogy
gyermekünk a
Föld kerekség
legszebb,
legokosabb,
legtehetségesebb
teremtménye.
Vannak akik
joggal hihetik,
zsenit nevelnek
odahaza.
Két
székesfehérvári
fiatalasszony,
az egyik Vankó
Magdolna arra
tanítják a
kismamákat,
apukákat,
nagypapákat,
hogyan lehet fél
éves (!) kortól
olvasni,
számolni, idegen
nyelvekre
speciális
ismeretekre,
úgymond tényekre
oktatni az
apróságokat.
-
Tíz évvel ezelőtt, Budapesten egy rendezvényen találkoztam először Glenn Doman elméletével. Az amerikai orvos, súlyosan értelmi fogyatékos gyermekekre dolgozta ki módszerét - mondja Vankó Magdolna.
-
Doman azt vallja, az emberi agy, akárcsak az izmok, edzhető, stimulálható. A beszélni sem tudó, karon ülő csöppségek előtt öles piros feliratokat pörgetnek, ezekről ismerkednek a betűkkel.
-
A családtagok, a testvérek nevét érdemes először a kicsiknek megmutatni. Egy idő elteltével a kérdésre kiválasztják a "mama", vagy a "papa" szavakat jelző táblákat.
-
A kétéves Annamária édesanyja elmeséli: nyáron a kislánya ránézett az asztalon szétszóródott dinnyemagokra, és így szólt: tizenhét!
-
- Nagyon gyorsan megtanult a lányom számolni. Halmazokat, mennyiségeket ismer fel. A tréning abból áll, hogy fehér lapra mindig eggyel több piros pöttyöt ragasztunk fel, s ezeket memorizálja.
A Doman módszer
fehérvári hívei
november óta
találkoznak a
Helyőrségi
művelődési
házban. A szülők
mindegyike hisz
abban, hogy
gyermekeik
intelligenciája
a néhány hónapos
kortól
alkalmazott
tréningekkel
megsokszorozható.
A jövőben a
tudás
felértékelődik,
az új
nemzedéknek
minden eddiginél
intenzívebb
tanulásra kell
felkészülnie.
Beszélgető
partnerem
megnyugtat, ne
sajnáljam a
Doman
gyerekeket!
Számukra játék
az egész!
-
Naponta legfeljebb tíz percet foglalkozunk velük, csak annyit annyit és azt gyakoroljuk, amihez a kicsiknek kedvük van.
-
Hogy mire viszik majd az életben ezek a babák? Ki tudja? Valamit mégis visznek magukkal otthonról: esélyt kaptak, amivel talán könnyebben veszik az akadályokat másoknál.

(Megjelent a
Zalai Hírlap
2006. július.
11-diki
számában)
és
2006. július 10. Fejér megyei Hírlap
Kép a
nagyító alatt

Kihasználják a
babák,
kisgyerekek
"mindent tudni
akarok"
képességét
Budapest - A
gyerekek,
mielőtt iskolába
mennének, több
nyelven
beszélnek,
írnak, olvasnak,
nagy számokkal
osztanak egy
otthontanítási
módszer
segítségével.
Vendéglátóink, a
Horváth gyerekek
a dinoszauruszok
teljes családját
ismertetik -
természetesen
latinul.
Dávid a kartonra
rajzolt pöttyök
közül választja
ki azt a képet,
amelyiken az öt
pötty van. Nem a
kezével, nem
szóval, hanem a
tekintetével.
Fotós
kollégámmal
hümmögünk, de
talán csak
azért, mert a
gyors
szemvillanásokat
még nem
ismerjük. Utána
kínai szavak
leírt képét
gyakorolják,
majd a hozzá
tartozó képet
nézik meg
Magdival, ismét
választ, Magdi
szerint jól, mi
még mindig nem
követjük elég
gyorsan a
szemét, viszont
figyelmesen
hallgatjuk
Horváthné Vankó
Magdolnát.
A Doman-módszer arra épül, hogy kihasználja a babák, kisgyerekek
"mindent tudni
akarok"
képességét, és
azokat a
tulajdonságaikat,
amelyeket
hatéves korukra
elveszítenek.
Akkorra ugyanis
már az agy 60-80
százaléka
felépül, vagyis
az ember
nagyrészt abból
a tudásból él
egész életében,
amit ez alatt az
idő alatt
megszerzett.
Ilyenkor olyan
még az agya,
akár a szivacs:
bármit azonnal
képes befogadni.
A Doman-módszert
eredetileg
sérült gyerekek
felzárkóztatására
fejlesztették
ki. A lényege
az, hogy a
kicsiknek
naponta
háromszor tíz
percig táblákat
mutogatnak. A
tanulás pedig
úgy működik,
akár a
reklámoknál: a
hirtelen feltűnő
információ
beépül az agyba,
s egy hihetetlen
széles lexikális
tudás jön létre.
A kutatók később
rájöttek, hogy
nemcsak a
sérült, de az
egészséges
gyerekeknél is
működik ez.
Kép a
nagyító alatt

- Miképp
találkozott a
módszerrel?
- Újságíróként
egy amerikai
misszióban
ismertem meg,
ahol egy
teremben hat
hónapos
kisbabáknak
mutogattak
táblákat.
Mindaddig én sem
hittem benne,
amíg át nem
vezettek egy
másik
helyiségbe, ahol
1-2 éves
gyerekek ültek,
és több nyelven
folyamatosan
olvastak. Ekkor
kezdtem el
foglalkozni a
módszerrel, amit
aztán a saját
gyerekeimen
alkalmaztam.
- Az imént azt
láttuk, hogy a
másfél éves baba
táblákat
nézeget.
- A táblákon
információk
vannak.
Bármilyen
információ
átadható vele, s
a gyerek
gyakorlatilag
játékként éli
meg a napi
háromszor
tíz-tizenöt
perces
foglalkozásokat.
Az egészséges
babáknál már
hathetes kortól,
és úgy négy-öt
éves korig
érdekes. A
hathetes babák
ugyan még csak
egy-két percig
koncentrálnak,
de néhány hónap
alatt mégis
látható
eredményt
produkálnak.
Egyrészt megnő a
koncentrációs
képességük,
másrészt
gyorsabban
fejlődnek. Ilyen
korban még a
mennyiséglátás
is működik,
vagyis könnyedén
megtanítható a
matematika, a
számok ismerete
is. A kicsik
ugyanis látva
egy nagy kupac
kört, azonnal
felismerik,
mennyi van
előttük. Amikor
aztán
műveleteket
végeznek -
gyakorlatilag
fejben vesznek
el vagy adnak a
látott
mennyiséghez.
Ezt a
képességüket
később is
megőrzik, így
sokkal
könnyebben
számolnak a
többieknél.
- A saját
gyermekeim
matekból
kiemelkedően
teljesítettek és
teljesítenek a
mai napig, annak
köszönhetően,
hogy megmaradt a
mennyiséglátásuk.
De van olyan
Down-kóros
kislány, aki a
foglalkozások
hatására rendes
óvodába
mehetett, sőt, ő
tanította az
ovis társait
olvasni. Van
olyan anyuka,
akinek a
gyermeke hét
nyelven tanult
meg hatéves
korára.
Kutatások
szerint 12 éves
korig 12 nyelvet
lehet megtanulni
akcentus nélkül.
- Abbahagyta az
újságírást, az
otthontanításnak
szenteli idejét?
- Elvégeztem
közben a
testnevelési
főiskolát,
fitneszcsoportokkal
is foglalkozom,
de egy
nyíregyházi
anyatársammal
szerkesztettünk
honlapot, ahol
egymással is
konzultálhatnak
a kismamák.
Rendszeresen
szervezünk Okos
baba
tanfolyamokat,
amelyeken a
szülőket
megtanítjuk erre
a módszerre

Meglepetés
2006 május 29
Kép a
nagyító alatt
A legkisebbeket
is lehet
kiválóan
tanítani, óriási
eredményeket
elérni.
Hétévesen pedig
a kicsik több
nyelvet
beszélnek,
írnak, olvasnak,
nagy számokkal
osztanak.
Hogyan? Doman
tanaival.
A Doman-módszert
eredetileg
sérült gyerekek
felzárkóztatására
fejlesztették
ki. A lényege
az, hogy a
kicsiknek
naponta
háromszor tíz
percig táblákat
mutogatnak. A
tanulás pedig
úgy működik,
akár a
reklámoknál: a
hirtelen feltűnő
információ
beépül az agyba,
s egy hihetetlen
széles,
lexikális tudás
jön létre.
A kutatók később
rájöttek, hogy
nemcsak a
sérült, de az
egészséges
gyerekeknél is
működik. Vankó
Magdolna
Amerikában
ismerte meg a
módszert, amiben
azóta is
rendületlenül
hisz, és amit
évek óta maga is
tanít az
érdeklődő
anyukáknak.
Kis
zsenik
Hogyan
találkoztál a
módszerrel?
Újságíróként egy
amerikai
misszióban
ismertem meg,
ahol egy
teremben hat
hónapos
kisbabáknak
mutogattak
táblákat.
Mindaddig én sem
hittem benne,
amíg át nem
vezettek egy
másik
helyiségbe, ahol
1-2 éves
gyerekek ültek,
és több nyelven
folyamatosan
olvastak. Ekkor
kezdtem el
foglalkozni a
módszerrel, amit
aztán a saját
gyerekeimen
alkalmaztam.
Doman egy
amerikai
agykutató orvos,
aki miután
felfedezte,
milyen hatással
van a gyerekekre
a reklám, maga
dolgozta ki a
módszert.
Külföldön komoly
sikereket értek
már el vele.
Doman fia már
idejekorán olyan
többlettudásra
tett szert, hogy
tizenévesen
lediplomázott az
egyetemen.
Mitől
hatásos a
módszer?
A
lényeg az, hogy
kihasználja a
babák,
kisgyerekek,
"mindent tudni
akarok"
képességét, és
azokat a
tulajdonságaikat,
amelyeket
hatéves korukra
már
elveszítenek.
Akkora ugyanis
már az agy 60-80
százaléka
felépül, vagyis
az ember,
nagyrészt abból
a tudásból él
egész életében,
amit ez alatt az
idő alatt
megszerez.
Ilyenkor még
olyan még az
agya, akár a
szivacs: bármit
azonnal képes
befogadni. Jó
bizonyíték erre
az, amit Doman a
saját gyermekén
megtapasztalt.
Az akkor még
csak néhány
hónapos kis
Tomnak napközben
felírta egy
táblára az apa,
és az anya
szavakat.
Napközben
háromszor
felmutatta a
táblákat, a
kisfiú pedig
estére tudta,
hogy a
lehetséges
opciók, vagyis a
két szülő közül
melyik az apa és
melyik az anya.
Hét nyelven
beszélő
csodagyerekek
Ez az egész?
Mindössze táblák
mutogatása?
Pontosan. A táblákon információk vannak. Először például csak a
királyt mutatod,
aztán, hogy
mikor
uralkodott,
végül, hogy
milyen
intézkedései
voltak.
Bármilyen
információ
átadható vele, s
a gyerek
gyakorlatilag
játékként éli
meg a napi
háromszor
tíz-tizenöt
perces
foglalkozásokat.
Mennyi idős
kortól
használható?
Az egészséges
babáknál, már
hathetes kortól,
és úgy négy öt
éves korig
érdekes. A
hathetes babák
ugyan még csak
egy-két percig
koncentrálnak,
de néhány hónap
alatt mégis
látható
eredményt
produkálnak.
Egyrészt megnő a
koncentrációs
képességük,
másrészt
gyorsabban
fejlődnek. Előbb
kezdik el
megmutatni a
testrészeiket.
Ilyen korban még
a mennyiség
látás is
működik, vagyis
könnyedén
megtanítható a
matematika, a
számok ismerete
is. A kicsik
ugyanis látva
egy nagy kupac
kört, azonnal
felismerik,
mennyi van
előttük. Amikor
aztán
műveleteket
végeznek ,
gyakorlatilag
fejben vesznek
el, vagy adnak a
látott
mennyiséghez.
Ezt a
képességüket
később is
megőrzik, így
sokkal
könnyebben
számolnak a
többieknél.
Te
milyen
eredményeket
értél el?
A saját
gyermekeim,
Annamari és
Attila mire
iskolába
kerültek, három
nyelven olvastak
és ismerték a
kottát. Matekból
pedig
kiemelkedően
teljesítettek és
teljesítenek a
mai napig, annak
köszönhetően,
hogy megmaradt a
mennyiség
látásuk. De van
olyan Down kóros
kislány, aki a
foglalkozások
hatására rendes
óvodába
mehetett, sőt ő
tanította az
ovis társait
olvasni. Van
olyan anyuka,
akinek a
gyermeke hét
nyelven tanult
meg hat éves
korára.
Kutatások
szerint 12 éves
korig 12 nyelvet
lehet megtanulni
akcentus nélkül.
A tizenharmadik
nyelv is
megtanulható, de
már csak
akcentussal.
Pontosan. A
táblákon
információk
vannak. Először
például csak a
királyt mutatod,
aztán, hogy
mikor
uralkodott,
végül, hogy
milyen
intézkedései
voltak.
Bármilyen
információ
átadható vele, s
a gyerek
gyakorlatilag
játékként éli
meg a napi
háromszor
tíz-tizenöt
perces
foglalkozásokat.

Wellness
2008 szeptember
Kép a
nagyító alatt
Gyerekjóga
és Baby Fitness
Mozgás a
bébiknek és a
szülőknek
A Baby Fitness
módszerével már
pár hetes korú
babákkal is
meglehet kezdeni
a tornázást. A
2006-ban
kifejlesztett
edzésforma
ideális a
kisgyermekes
családok
számára, hiszen
nem zárja ki az
apukákat sem,
éppen
ellenkezőleg, az
edzések során
nekik is komoly
szerep jut.
Az állandó
ringatás, együtt
mozgás
stimulálja és
fejleszti a
bébik agyát, nem
csoda, hogy
mindenki azt
ajánlja, hogy a
kisbaba legyen
minél többet
kézben, kendőbe.
A legjobb a
természeti népek
módszere, náluk
az anya a pici
egyéves koráig a
testére kötözve
hordozza a
gyermeket.
Napjaink modern
társadalmaiban a
babák sokat
fekszenek a
kiságyban, a
járókában , és a
babakocsiban.
Kézben csak
akkor vannak, ha
esznek,
fürdenek, vagy
ha a sírás miatt
felveszik őket.
A Baby Finess
huszonöt perces
foglalkozásain
nemcsak a
kicsik, hanem az
anyukák is
edződnek, hiszen
egy hat-nyolc
kilós bébit
emelgetni nem
kis munka,
persze sokat
számít, ha egy
szakképzett edző
megtanítja a
helyes,
gerinckímélő
mozdulatokat.
Kizárólagos
figyelem
Vankó Magdolna
és Gaszt Ákos
személyi edzők
saját
gyerekeiken
fejlesztették
tovább, az
eredetileg
USA-ból származó
módszert. Ákos
tízhónapos
ikerlányai két
hónapja minden
nap tornáznak. A
babákat
motiválja a
kortársak
jelenléte. Nem
is gondolnánk,
hogy már pár
hónapos korukban
is figyelik
egymást, és ha
az a cél, hogy
elkússzanak egy
labdáig,
gyorsabban megy
nekik, ha azt
látják, hogy egy
másik manó is
igyekszik
mellettük" -
magyarázza Vankó
Magdolna, aki
szerint pár
hetestől négy-öt
éves korig
minden gyereknek
hasznára lehet a
babafitnesz.
"A napi
rohanásban alig
marad idő arra,
hogy az anya
csak a gyerekére
koncentráljon,
figyelem híján
azonban a baba
nyűgösebb lesz.
Ha biztosítjuk
neki azt a fél
órát, amikor
minden
figyelmünk és
törődésünk csak
az övé, utána
sokkal
nyugodtabb lesz.
A gyakorlatok
fejlesztik a
baba
mozgékonyságát,
manuális
készségét, és
egyensúlyérzékét.
Az anyukák
számára pedig
azért jó, mert
többségük
elszigetelve
érzi magát a
szülés utáni
első hónapokban,
így öröm
számukra, ha
kimozdulhatnak a
négy fal közül.
Nálunk arra is
lehetőségük van,
hogy a
babafitneszes
edzések után
szakképzett
gondozókra
bízzák a
kicsiket, és
ellátogassanak
egy aerobic
órára. Ilyenkor
a kifáradt,
nyugodt babák
nagyon jól
eljátszanak az
anyukák nélkül.
De fontos
hangsúlyozni,
hogy a cél, nem
az intenzív
edzés, vagy a
mini
sportemberek
képzése, hanem
az együttes
mozgás öröme.

A karon ülő
kisdedek is
szeretnek ám
tornázni
Székesfehérvár
(kg)
FEJÉR MEGYEI
HÍRLAP • 7 2010.
NOVEMBER 4.,
CSÜTÖRTÖK.
Babatorna a
belvárosban
örökmozgóknak és
anyukáiknak
Kisbabával sem
kell a négy fal
közé szorulni.
Fejlesztő
babamozgató
órákat tart
Vankó Magdolna
legkisebbeknek
és anyukáiknak
egy fehérvári
tornastúdióban.–
A bébi fitnesz
óra egy jó játék
anya, sőt apa és
a hatodik hetét
már megélt baba
számára. Tudjuk,
hogy a gyerekek
hatalmas
mozgásigénnyel
jönnek a
világra, ezért
már az egészen
picikkel is meg
lehet
szerettetni a
rendszeres
tornát – vallja
Vankó Magdolna
személyi
edző, aki saját
gyermekein
tökéletesítette
a különleges
programot. – Az
anyukák
kisbabáikat
„használják”
életük
legszórakoztatóbb
és legjobb
fogású
súlyzójául.
Emelgetik,
ujjuknál fogva
hintáztatják,
takaróba
csavarva
hengergetik
őket. Ez az
alakformáló
torna nem túl
megerőltető,
hiszen csak
fokozatosan
lehet
visszaszerezni a
szülés előtti
kondíciót, és a
tejelválasztásra
is negatívan hat
a túlzott
megterhelés. A
torna során az
anyukák
megtanulják a
helyes
testtartás
kialakítását.
Hamarabb vissza
tudják szerezni
alakjukat és
állóképességüket.
Fotó: Koppán
Viktor
A bébi fitnesz
program alaposan
megdolgoztatja
az anyukákat is
állóképességüket.
Megelőzhetik a
későbbi
mozgásszervi
panaszokat, a
derék- és
hátfájást.
Nagyon sok
nyújtó- és
erősítő
gyakorlatot
végzünk. A babák
számára pedig
azon túl, hogy
remek
szórakozás, és
egész idő alatt
egyes egyedül
övék az édesanya
teljes figyelme,
rengeteg
előnnyel jár ez
a mozgásforma.
Az izomrendszer
fejlődik, jobb
lesz a
mozgáskoordináció
és az
egyensúlyérzék.
A rendszeres
átmozgatás
kedvező hatással
van az
idegrendszer
fejlődésére,
mert az értelmi
fejlődés a
mozgáson alapul.
Erősödik az
immunrendszer,
és a
kifárasztott
babák
nyugodtabbak is.
A korai tornán
edzett kicsik
egyébként
feltűnően szép
mozgású
gyerekekké
válnak.
Természetesen
nem az a cél,
hogy minél
izmosabbak
legyenek, hanem
a közös, vidám,
játékos
együttmozgás a
lényeg, és az
anyukák is
rendszeresen
kimozdulhatnak
otthonról,
hiszen a
közösségi élmény
lélekápoló
hatású –
magyarázza
Magdi.

Zsebibaba
füzet 2006.
november
Kép a
nagyító alatt
Miért sajátítják
el az apró
gyermekek
könnyen az
idegen
nyelveket? Miért
nem jelent nekik
problémát
egyszerre több
nyelven érteni?
Hol vannak a
kisbabák
taníthatóságának
határai?
Mikortól érdemes
a babát
tudatosan is
tanítani,
nemcsak a
mindennapok
hasznos
dolgaira, hanem
mondjuk olvasni,
számolni? Miként
növelhető az
intelligencia,
hogyan
nevelhetünk okos
babát, vagy akár
pelenkás zsenit?
Az Amerikai
Egyesült
Államokban
rendszeresen
kutatják a bébik
agyfejlődését.
Az
alapkutatásokért
felelős National
Science
Foundation
(Nemzeti
Tudományos
Alapítvány)
például több
mint 90 millió
dollárt osztott
szét apró
gyermekek
fejlődésének
kutatására.
A gyermeki agy
működésének
megértésére
irányuló
kutatások
rendszeresen
megerősítik,
hogy a korai
tapasztalatok -
születéstől
három éves korig
- döntő hatással
vannak a
gyerekek
érzelmi, és
intellektuális
fejlődésére. Egy
hat éves gyermek
mindent
megtanult, ami a
közvetlen életbe
maradáshoz
szükséges,
illetve tudja.
Hogyan kell az ő
adott
környezetében
viselkednie
ahhoz, hogy jól
érezze magát. A
gyermekek
ilyenkor ülnek
az iskola padba.
Egy újszülött
baba agya
testének 11
százalékát teszi
ki. A csecsemő
pontosan
ugyanannyi
idegsejttel
rendelkezik,
mint a
felnőttek. A
neuronok -
idegsejtek
közötti
kapcsolatok az
első években
alakulnak ki.
Ilyenkor a
tanulás ösztön,
méghozzá igen
erős, túlélési
ösztön, később
pedig játék
lesz.
Egy kisgyermek
számára a világ
legnagyobb
mulatsága a
tanulás. Egészen
addig, amíg mi
felnőttek meg
nem győzzük őket
arról, hogy a
tanulás egy
fájdalmasan
nehéz, szörnyű
munka.
Az amerikai
kutatások
szerint, olvasni
pont olyan
könnyen
megtanulnak a
kisgyerekek,
mint beszélni.
Mert az olvasás
agyfunkció.
Így azok a
kisbabák,
akiknek hat
hónapos koruktól
fogva mutatnak
napi
rendszerességgel
szókártyákat,
azzal a
lendülettel,
amellyel
beszélni
kezdenek, rögtön
olvasnak is. Ha
több nyelven
csinálják velük
a programot,
akkor több
nyelven is
képesek lesznek
megszólalni.
Különbség lesz a
felnőtt korban
tanult idegen
nyelv és a korai
nyelvtanulás
között, mert ha
használunk
nyelvkazettákat,
akkor gyermekünk
több nyelven fog
érteni és
beszélni
akcentus nélkül.
Azaz több
anyanyelvű lesz.
A csecsemők
bármely nyelv
hangjait képesek
megkülönböztetni
akusztikusa,
akár angolul,
akár magyarul,
akár kínaiul
beszélünk
hozzájuk.
Daniel Ansari
kognitív
pszichológus
kutatásai
eredményeként
megállapította,
hogy kis
mennyiségeket a
gyermekek, már
korán
ránézéssel
felfogják. Ezt
az "Istenadta
mennyiséglátásukat",
amelye szimultán
felismerésnek
nevezett el,
Glenn Doman
agykutató
módszere alapján
tovább lehet
fejleszteni
pöttyös
kártyákkal. A
szóban forgó
kártyákkal
számolni is
lehet.
Hazánkban az
"okos baba
program"
foglalkozik
csecsemőtanítással.
Több mint ezer
anyuka és apuka
tanítja otthon
kicsiny
gyermekét
olvasni,
számolni és
idegen nyelvekre

HVG 2009. Május
16
Kép a
nagyító alatt

Érdeklődve
olvastam múlt
heti számukban a
Megérik a
pénzüket
című írást.
Két gyermekes,
értelmiségi
édesanyaként
igyekszem
mindent megadni
iskolás
gyermekeimnek.
A lehető
legritkább
esetben szoktam
rájuk
"befektetésként"
gondolni. Ők az
én szeretett
gyermekeim.
Vezető újságíró
voltam
megszületésük
előtt, s amikor
világra jöttek
a családom lett
a legfontosabbak
számomra. Többek
között
Polgár Lászlóval
is készítettem
interjút, mindig
nagy
tisztelettel
gondolok rá és
munkájára.
Legutóbb
megjelent
könyvében a
"Nevelhetsz
zsentit..!..-.ben"
említést tesz
Glenn Doman
philadelphiai
"Szuperbébi
Farmjáról",
ahol a gyermekek
harmadik
életévét
tekintik a
legkésőbbi
időpontnak,
amikor egy
gyermek testi,
szellemi és
kreatív
fejlődése még
jelentősen
fokozható.
"Én is közel
állok ehhez az
állásponthoz, de
az időpontot
kissé
rugalmasabban
kezelem."
Írja Polgár
László.
Először egy amerikai misszióban találkoztam Glenn Doman
programjával.
Láttam, hogyan
tanítják a 6-8
hónapos
csecsemőket napi
tíz perces
foglalkozással
idegen
nyelvekre, hogy
sokszorozzák meg
enciklopédikus
tudásukat, és
miként számolnak
velük "Túrórudiszerű"
piros pöttyös
kártyákkal. Ami
a legjobban
megfogott ebben
a programban az
az volt, hogy a
karon ülő
kisbabák
nagyon élvezték
a nekik szánt
"órákat",
s mire elkezdtek
beszélni, ezt
rögtön több
nyelven tették.
Emlékeztem arra,
hogy nekem
milyen sok
munkámba
tellett a
nyelvtanulás,
így
elhatároztam,
hogy ha nekem is
lesznek
gyerekeim így
fogom őket
tanítani otthon.
Amikor megszülettek, felvettem a kapcsolatot Doman programos
szülőkkel,
illetve
megvettem a
könyveit.
Napjaimból
mindössze 10-15
percet vett
igénybe, ez a
szórakoztató
játék.
Bulgáriában
éltünk - férjem
külkereskedő -
amikor a
gyerekeimnek
oviba kellett
menniük. Fele
annyi órában
tanulták meg
akcentus nélkül
a bolgár
nyelvet, mint
amennyit Polgár
László mondott.
"egy
nyelv magas
szintű
elsajátításához,
nagy
intenzitással,
mintegy kétezer
óra szükséges."
Három és
négyéves korú
magzataim fél év
alatt
sajátították el
tökéletesen a
nyelvet, a
bolgár óvodában,
ahol az egyik
dadus Angliából
érkezett, így az
angolt is
tökéletesen
bírják.
Kedvenc játékuk egy háromdimenziós papír "Samu" volt, azaz egy izmokat,
belső szerveket
ábrázoló ember,
akinek szájába
egy nyers répát
raktunk, és
végigkövettük a
táplálék útját,
nagy nevetések
közepette. Az
izmok neve
latinul volt
feltűntetve, így
hamarosan ők is
latinul fújták
azokat. A
kislányom a
cikkben szereplő
Indig Ákoshoz
hasonlóan három
hónap alatt
folyékonyan
megtanult
latinul
beszélni, a
nyolcosztályos
gimnázium első
évében. Gondolom
azért, mert "a
különböző agyi
funkciók
fejlődése során
vannak különösen
kritikus
időszakok, amit
az agy kitekintő
ablakainak is
szokás nevezni.
Az idegen
nyelvek
tanulásának az
ablaka például a
születés és hat
éves kor között
van. "
tudhattuk meg
dr. Ceizel
Endrétől.
Az én gyerekeim soha nem voltak magántanulók, de nagyon sok
különórára
kellett és kell
hordanom őket.
Mert még a jó
nevű iskolák sem
képesek a
különleges
képességeket
megfelelőn
kiaknázni.
Úgy gondolom, hogy azzal, hogy akkor tanítottam őket otthon, amikor
a
legfogékonyabbak
voltak, és arra,
ami szerintem
mindig
konvertálható
lesz a munkaerő
piacon - a
soknyelvűség, a
kreativitás,
hogy egy adott
problémát alkotó
módon tudjanak
megoldani, -
biztosíthatom
számukra, azt,
amit a nagyon
gazdagok. A
külföldi, jó
nevű
egyetemeken,
ugyanis
mindig vannak
ösztöndíjas
helyek,
ahová a kevésbé
gazdag, okos
fiatalokat
veszik fel.
Vankó Magdolna
Székesfehérvár

2.oldal
3.oldal
Tartalom jegyzék
a cikkekről
|