
Ki ne álmodna arról, hogy mindenre emlékezzen, ami eddig megesett vele?Bíró Kata - Bittó Ákos Vasárnapi Blikk 2008 november
BUDAPEST - Az
orvosok is
döbbenten állnak
egy amerikai nő,
Jill Price esete
előtt: a most 42
éves nő életének
minden
pillanatára
emlékszik. Vajon
áldás, vagy átok
a hihetetlen
elme?
Épp csak gépelni nem tud. Laura kétévesen a betűk világában érzi otthon magát
Heti öt
gyakorlás
Manó már olvas. A féléves kisfiú meg tudja jegyezni a betűk jelentését
- Minden,
egészségesen
született gyerek
potenciális
zseni, de
kétéves korig az
agysejtek fele
elpusztul. Még
ezen időszak
előtt el kell
kezdeni a
foglalkozásokat
- magyarázta
Magdi, miközben
képeket mutatott
Manónak, és
kínaiul mondta
jelentésüket.
Aztán
összekeverték a
kártyákat, és
azt kérték tőle,
mutassa meg,
melyik írásjel
rejti a rizs
rajzát. Manó
gondolkodás
nélkül rábökött
a megfejtésre. -
Mire megtanul
beszélni, írni
is tud majd -
jósolta Magdi.
MemóriaszobaA memória fejlesztésének egyik bevett módszere, hogy a megjegyezni kívánt dolgokkal az ember képzeletében berendez egy szobát. Elképzeli, hogy az egyiket az asztalra teszi, a másikat a fogasra akasztja, a harmadikat a szekrénybe dugja. Így, hogy van mihez kötni őket, sokkal könnyebb emlékezni rájuk. A módszert bárki alkalmazhatja, kihasználva azt az emlékezetét, amiben a legjobb.
Beszélgető
sejtek
Az Okos Baba program a celebek közt is hódít. Liptai Claudiáék kislányukat, Pankát tanítgatják angolra. - Angolul már számol, pedig még alig beszél.
Baba fitnesz otthon Megjelentt Sikk 2008 július A babafitnesz olyan mozgásforma, amely szinte a születés pillanatától kezdve az egészséges életmódra neveli a csöppségeket. Ez a játékos mozgássor, mindössze napi húsz percet vesz igénybe, és akár otthon is elvégezhető. További előnye, hogy erősíti a szülő gyermek kapcsolatot, ráadásul az édesanyát is hozzásegíti ahhoz, hogy könnyebben leadja a várandósság alatt felszedett pluszkilókat. A Sikk olvasói most lépésről lépésre megismerhetik a babafitnesz gyakorlatait, és azok hatásait. Játékosan tíz perc alatt „Minden kisgyerek igazi örökmozgó. Ha a rengeteg energiát megfelelően adja ki magából, akkor egészséges szép tartású felnőtt válik belőle. A babafitnesz gyakorlatai ebben segítenek” – állítja Vankó Magdolna személyi edző, aki Gaszt Ákos személyi edző és Gaszt Nemes Dóra edzősegítségével magyarította az amerikai babafitneszt. „A gyakorlatsor fejleszti a mobilitást, a manuális készségeket és az egyensúlyérzéket. Mindamellett már gyermekkorban egészséges életmódra nevel, ami később felnőttként nagyon kifizetődő” – vallja a szakember. „Mindössze napi tíz perc játékos torna, és máris sokat ettünk gyermekünk egészségéért, és a szülő-gyermek kapcsolat fejlesztéséért.” Testi-szellemi fejlesztés Ventilla Andrea két hónapja fejleszti kislányát, a hat hónapos Fannit ezzel a gyakorlatsorral. „Már a szülés előtt jártam kismamajógára, és mindig is törekedtem a kicsi szellemi, testi fejlesztésére” – árulja el az anyuka, aki a babafitnesz mellett az Okosbaba programot is használja, amellyel játékos formában Fanni szellemét is fejleszti. „A gyakorlatoknak köszönhetően érzékelhetően gyorsabb a mozgás- és szellemi fejlődése is. Szerintem ez a két dolog összefügg. Nem akarok zsenit faragni belőle, csak szeretném, ha minél könnyebben venné az akadályokat az életben, és minél egészségesebb lenne” – mondja Andrea. A családban megosztják a szerepeket, hiszen a kis Fanni mozgását az édesapja, szellemét pedig az édesanyja fejleszti. „Biztos vagyok benne, hogy a kapcsolatunkat is szorosabbra fűzik ezek a foglalkozások. Fanni hihetetlenül kiegyensúlyozott kislány, mert érzi, hogy nagyon szeretjük, és foglalkozunk vele. A közös mozgás, az ősbizalmon alapul, azon, hogy a kicsi érzi, mindig számíthat ránk. És ezek a gyakorlatok ezt az érzetet erősítik” – véli az anyuka, aki azonban soha semmit nem szeretne lányára erőltetni. „Csak akkor fejlesztjük, amikor neki is kedve van hozzá, hiszen fontos, hogy mindezt játéknak fogja fel.” „Több részletben tornázunk” A születéstől egészen hat éves korig végezhetjük a kicsikkel a babafitneszt. Ennek köszönhetően a mozgás nem teher, hanem szórakozás lesz a gyermek számára. Az iskolás kor kezdetével aztán érdemes úszásoktatásra beíratni a kicsiket” – teszi hozzá az édesapa Gaszt Ákos, személyi edző, Body Bildig abszolút magyar bajnok. A babfitnesz gyakorlatai 1. Mellkasról kiemelés – remekül fejleszti a gyermek egyensúlyrendszerét. 2. Jobbra-balra emelés – szintén az egyensúlyrendszert fejleszti 3. Felülve hintázás – erősíti a karizmokat és fejleszti az egyensúlyrendszert 4. Hasra fektetve kúszás-mászás fejleszti a keresztmozgást és a lábizmokat. Érdekes tény, de a keresztmozgás fejlesztésével elkerülhető a diszlexia kialakulása. 5. Fejünk felett körözés – fejleszti az egyensúlysúly érzéket és erősíti a mellkas izmokat 6. Forgatás – fejleszti az egyensúlyrendszert 7. Dobálás – fejleszti az egyensúlyrendszert 8. Kézben hintáztatás – fejleszti az egyensúlyrendszert, és erősíti az úgynevezett egyenes hasizmot 9. Ujjánál fogva felhúzás – fejleszti az egyensúlyrendszert, a rekeszizmot, valamint a mell- és karizmokat.
Okosbaba-program Megjelent: 2007 június 12-én Liptay Klaudia tollából, a blog bejegyzésében Sokat vitatkoznak pszichológusok, pedagógusok azon, hogy kell-e célzatosan tanítani a kicsiket, és ha igen, mire és milyen technikákkal. Ebben nincs semmi megkérdőjelezhetetlen igazság, a döntés a szülőé – és lám, sokan már csecsemő korban elkezdik az okítást. A szülők valahogy úgy vannak kódolva, hogy mindenből a legjobbat szeretnék adni gyermeküknek. Eddig oké, de honnan tudhatjuk biztosan, hogy pont az a legjobb a „kicsi egér” számára? Például meggyőződésem, hogy a babaúszás hasznos, nem feltétlenül azért, mert a pici megtanul úszni, hanem mert olyan közegben mozog, ahol egészen más koordinációra van szükség, és azokat az izmait is használja, amiket egyébként nem lehet. De lehet, hogy tízévesen a papucsát vágja a fejemhez, hogy mindig is utálta a vizet, csak én erőltettem. Aztán szeretném, ha táncolna, és ettől némileg jobb tartása lenne, mint kérdőjel mamájának. Persze előfordulhat, hogy bármennyire is szeretném a parkett ördögét látni benne, lehet, hogy neki kínszenvedés minden lépés. És a dilemmák itt még messze nem érnek véget, mert van amikor igenis kitartónak kell lenni a szülőnek, és az úgynevezett erőszak megtérül. Istenem, néha úgy örülnék, ha anyu jobban erőltette volna a zenetanulást – nagy fájdalmam, hogy nem tudok zongorázni és rendesen énekelni. Ezek a hobbik.
De mindezek
felett áll a
tanulás. Sajnos
az ember, mindig
későn okos, hogy
így kellett
volna, vagy
amúgy. Egy
biztos,
szerintem
rosszul tanulunk
tanulni. Én mindig konkrét példának hozom a matematikát, az emberiség nyolcvan százalékának mumusát. Szinte biztos vagyok benne, hogy azért buktam el belőle, mert az alapokat nem tanultam meg jól és a matek az a tantárgy, ahol ha egyszer elveszíted a fonalat, soha többé nem találsz vissza. A másik sarkalatos pont az életemben a nyelvtanulás. Én közel hat évig tanultam tini koromban németül, és még úgy is, hogy sokat blicceltem, ha ráfekszem egy kicsit, a mai napig szinte perfektül dumcsizok. Míg az angolba és a spanyolba, amibe felnőtt fejjel fogtam bele, azokba permanensen beletörik a nyelvem. És amit még szintén a gyermeknevelés zászlajára tűztem, az a szép magyar beszéd. Nem vagyok Kazinczy-díjas mama, de teljesen kiborít, milyen rondán beszélnek az emberek. Ez alatt nem a csúnya szavakra gondolok (azokat sajna én is használom bőven) hanem a választékos stílus hiányára. Ezt a reménytelenül hosszú bevezetőt szántam az „okos baba program” elé. Ezt egy Glen Doman nevű emberke fejlesztette ki Amerikában. A történet baromi egyszerű: a gyerekek agyának fejletlenségére épít. A módszer szerint egy gyerek akár hat nyelvet is képes elsajátítani hat éves korára akcentus nélkül, ha olyan emberek foglalkoznak vele, akik tökéletesen beszélik az adott nyelvet. Aztán ott van az a csoda, miszerint ezzel a tanulási folyamattal képes lesz a lányom hat évesen fejben összeadni, szorozni, kivonni. Ami sok szülőt megoszt – bennem is felmerült a kérdés – az olvasás. Kell-e olvasnia tudni egy éppen iskolát kezdő gyermeknek? Az én ellenérzésem azon alapszik, vajon nem lesz-e lusta azáltal, hogy neki már nagyon újat nem tudnak mondani az első évben? Minden esetre én rendületlenül tanítom Pankát, a szavakra, a számokra, ami jelen esetben piros turórudi szerű pöttyöket jelent, és természetesen a „father-mother” is elmaradhatatlan. De persze a legjobban azt szeretem, amikor meg kell dicsérnem a foglalkozás végén, hogy: okos baba!
Jókedvű, szép
mozgású babák
szintről szintre Megjelent: Fejér Megyei Hírlap életmód 2008 május 20
Székesfehérvár
(bj)
-
Azt hallva, hogy
bébi fitnesz,
semmiképpen se
gimnasztikázó,
koraérett
babákat
képzeljünk el,
inkább szülőket,
akik lelkesen
emelgetik,
hintáztatják
gyermekeiket.
Az egyik székesfehérvári stúdióban mi is láthattuk, milyen szórakoztató gyakorlatokat végeznek az anyukák, vagy az apukák az apróságokkal. Az öthónapos Fannit, a kilenc hónapos Szofit, illetve Lolát, hol fejük fölé emelik szüleik, hol meg a pokrócon gurították őket finoman ide-oda. A bébi fitnesz program kidolgozója Vankó Magdolna, személyi edző, ő tanítja meg a szülőknek egy-egy foglalkozás keretében, a gyakorlatokat, amelyeket otthon is bármikor megtudnak csinálni a kicsikkel. - A mozgás mindenkinek nagyon fontos, a gyerekeknek pedig lételemük ezért dolgoztam ki a bébi fitnesz hét lépcsőre épülő gyakorlatait. A gyerekek az életkoruk előre haladtával lépnek előre a lépcsőkön, fokonként pedig három területet fejlesztünk: a mobilitást, a manuális készségeket, és az egyensúlyi rendszert. A foglalkozásokat hat hetes kortól lehet elkezdeni. És két éves korig bármikor belehet kapcsolódni. A különböző szintekre persze vigyázni kell. Egy lépcsőről akkor lehet tovább lépni, ha egy-egy „gyakorlatot” bár biztosan tud a gyermek – mondja Magdolna. - A programot szülőknek tanítom meg, mert az a fontos, hogy ők otthon akkor tudjanak a kicsikkel foglalkozni, amikor azoknak kedvük van hozzá. A babák egyébként is a szülőtől szeretnek tanulni, hiszen hozzájuk köti őket az ősbizalom – magyarázza Magdi. Miután a szülők megtanulták a gyakorlatokat, be is kell mutatniuk a gyerekekkel. A bébi fitnesz egyik legnagyobb értéke az, hogy sokkal szorosabbá teheti a kapcsolatot a kicsik és a szülők között, és közben szép mozgású jókedvű gyerekek válnak a babákból – állítja Magdi, akinek véleményét egy anyuka Ventilla Andrea is osztja. Férjével ezért is tartották fontosnak, hogy bekapcsolódjanak a programba. Úgy vélik, a célirányos, szórakoztató gyakorlatok elmélyítik kapcsolatukat a kis Fannival, aki közben láthatóan nagyon élvezi, ahogy az apukája emelgeti.
Tartalom jegyzék a cikkekről
|