A mozgás alapvető szükséglete minden embernek.

  A gyermekeknek pedig lételeme, életszükséglete a mozgás. Gondoljunk csak arra, hogy amíg egy felnőtt ember szíve 70- 80-at ver percenként, egy féléves kisbaba szíve több mint százszor dobban meg hatvan másodperc alatt.  Minél kisebb egy élőlény, annál többet ver a szíve, annál többet kell mozognia. Gondoljunk csak a kolibri nevű apró madárra, aki még táplálékát is úgy szerzi meg a virágok bibéjéből, hogy közben verdes apró szárnyaival.

  Egy kisbaba már embrionális korában folyamatosan mozog. amit a kezdeti hónapokban még nem, de később egyre intenzívebben érez az anyuka is.  Amikor megszületik egy kisbaba, legtöbbször csak egy gyámolításra szoruló apró kis csomag, aki azonnal próbálgatni kezdi izmait. Később ez a próbálgatás egyre intenzívebb mozgássá válik. Mindig lenyűgözve néztem karon ülő csemetéimet, hogy egész nap jár kezük-lábuk a kiságyban, vagy ha letettem őket a szőnyegre, azonnal kúszni, mászni, később felállni, majd járni próbáltak.  Soha nem adták fel, még ha néha estek, botlottak  is jó néhányszor. Ha hagyjuk  a gyermekeket, hogy kimozogják magukat, kússzanak, másszanak, szaladgáljanak, ugráljanak a jó levegőn, akkor egészséges csemeték válnak belőlük. És ha a szülők nemcsak engedik mozogni, hanem még bátorítják is őket, piciny  koruktól fogva, jó mozgású, szép tartású, kiváló alakú gyermeket nevelhetnek, úgy, hogy ez gyermekeink számára csak egy játék lesz. Egy igen kellemes, és izgalmas játék, hiszen anyuval és apuval együtt lehet csinálni.

  Az állandó ringatás, együtt mozgás stimulálja és fejleszti a bébik agyát, nem csoda, hogy mindenki azt ajánlja, hogy a kisbaba legyen minél többet kézben, kendőben. A legjobb a természeti népek módszere, náluk az anya a pici egyéves koráig a testére kötözve hordozza a gyereket. Sok ilyen képet láthatunk az afrikai asszonyokról, és a dél-amerikai indiánokról is. Az utóbbi időkben hazánkban is- nagyon helyesen - reneszánszát éli a hordozó kendő, amelybe a kisbabákat helyezik az anyukák. Napjaink modern társadalmaiban a babák sokat fekszenek a kiságyban, járókában, a babakocsiban. Ez nem jó, mert távol kerülnek érzelmileg a szüleiktől, és csak később éreznek késztetést az intenzív mozgásra. Kézben csak akkor vannak a mai babák, ha esznek, fürdenek, vagy ha sírás miatt felveszik őket.
A Baby Fitness huszonöt perces foglalkozásain nemcsak a kicsik, hanem az anyukák és apukák is edződnek, hiszen egy hat nyolc kilós bébit emelgetni nem kis munka. A gyermeket a szüleihez ősbizalom fűzi, tőlük elfogad és könnyen megtanul mindent, amit  a szülők saját meggyőződésükből, hitelesen és határozottan közvetítenek a gyerekek felé. Ha minden nap megmozgatják a kisbabát, nemcsak, hogy megerősödik, hanem kialakul egy szorosabb kapcsolat szülők és gyermekeik között, amely az  együtt végzett nagyon egyszerű gyakorlatoknak köszönhető.

Információk

Időpont: Minden héten, csütörtökön, 10:00-11:00.

8 alkalmas bérlet
: 4.990Ft

Cím:  8000 Székesfehérvár Gugásvölgyi út 4.

Érdeklődni:  +36-20-557-1404